ANEKKE AMAZONIA

Anekke kalandja az Amazonas dzsungelében folytatódik. Az új kaland megérintette a bőrét. A hátát csiklandozva olyan érzéseket váltott ki benne, melyek elkezdték felébreszteni finom érzékeit. Rögtön tudta, hogy ki kell üríteni az elméjét, a gondolatait, és úgy kell megélnie az új kalandot, amilyen ő valójában: csak egy élőlény. Egy felkiáltás villant fel a gondolatai között: Hagyd, hogy áradjon rajtad át a folyó a zúgó hangjával, a természet a színével; egyszerűen csak öleld át a vad szépséget. Így kezdődött a kaland, a vízen keresztül összekapcsolódva. Anekke hamar rájött, hogy e látvány szépségének végtelensége a minden rejtélyében rejlik, abban a hatalmas összetettségben, amit a dzsungel rejtett. Végtelen szabadságban és hangjában, amely a természeten keresztül vezet. Az elbűvölő tájkép képes felgyorsítani a légzést, a virágai vibrálnak,a színeivel elkápráztat, a hangjával hipnotizál. Ez az erő, ami a dzsungelből áradt, a természet minden elemében jelen van. Úgy érezte magát, mint egy pillangó, amely egy finom virág fölött száll. Nem tudja (még), hogy a szépség mulandó, de azt tudja, hogy tettei örök hatást fognak generálni. Meghallgatta a száz éves fák bölcsességét, a leveleit mozgató levegő által keltett zenét, a madarak csapkodását, amint az ágain ácsorognak, és a víz sebességét. Több száz színt, zöldek, sárgák és vörösek palettáit fedezte fel, amelyek egy pillanatra visszavezetnek az élet azon pillanatába, amikor az első alkalommal mindenre ártatlansággal nézett. Akkor és ott érezte, hogy minden, ami fontos, ott van előtte a vad finomságával, az Amazonas hangja, amely visszhanggá változott, ami örökre beivódott a bőrébe. Az Amazon hangja örökre vele maradt.